A szerelem minden kultúrában központi helyen szerepel, ezért a jeles ünnepek és események kiemelkedő alkalmat biztosítottak (biztosítanak?) a fiatalok számára a jövőbenézés differens szertartásainak lebonyolításához. Szilveszterkor, az év utolsó napján, különösképpen felerősödött az eljövendőbe lesés igénye, és izgalomteljes kíváncsisággal kíséreltek meg (településenként, régiónként, tájegységenként eltérő módon) résnyi betekintést nyerni az elkövetkező esztendő történéseibe.

A fiatal nők szerelmesük után vágyakozva igyekezték megtudakolózni „titkos rituáléjukkal” jövendőbelijük kilétét, illetve lelkesen buzgólkodtak fényt deríteni arra is, hogy az új esztendőben bekötik-e a fejüket, avagy hajadonfőtt/pártában maradnak.

Tészta, tészta mondd meg nékem: férjhez megyek-e az eljövendő esztendőben?

A tésztagaluska-főzés (az ismertebb ólomöntés társaságában) egyike volt a szerelemjóslásoknak, amely tevékenység abból állt, hogy a galuskákat időben előkészítették, közepükbe egy papírfecnire ráírták a szóba jöhető férfi-kiszemeltek neveit, és amikor az óra éppen éjfélt ütött (mágikus időpont…), beledobálták a lobogó vízű fazékba a tésztát, és amelyik a leggyorsabban felszínre „tört” abban volt a reménysugár is, hordozva a leendő férj nevét.

Zabos ösvény a legénynek – ez szép lányt, szerencsét ígérhet

A leányos házak szilveszter éjszakája, meglehet külső szemlélő számára csendesnek hatnak, ám annál hangosabb a belső felfűtöttség, vágyakozás és türelmetlenség. Néhány lány szeretett volna biztosra menni, hogy a soron következő szilveszter beköszöntekor már jegyesként tündökölhessen társai között. Elszánt, határozott és tántoríthatatlan buzgalmuk arra vezette őket, hogy saját kapujuktól a legközelebbi hídig zabbal jelöljék meg az utat a párkereső legények számára, nehogy a nagy keresésben utat tévesszenek. A zab, amellett, hogy magában hordozta az „eladó lány lakik e házban” jelzését, szerencsét és jólétet egyaránt képviselt.

Dió, alma, pogácsa – keresztszülők jókívánság-hordozója

Szilveszterkor a keresztszülők (mely intézmény mélyebb volt régen, mint napjainkban) meglátogatták keresztgyermekeiket és a következő ajándékokkal lepték meg őket: alma, dió, cukorka, mézes pogácsa. A szuvenír nem csupán a gyerek megörvendeztetésére szolgált, hanem önmagán túlmutató értékkel is rendelkezett, hiszen átadásukkal szerencse-bölcsesség-egészségvarázslást hajtottak végre (lévén, hogy a dió  bölcsesség-szimbólum, az alma az egészséget, a szerelmet, a teljességet és a tudást egyaránt jelképezi).

Vidámság és szomorúság, bűnbánat és új fogadalmak, áttekintés és reményszövögetés, befejezés és újrakezdés duálpárbaja lép színre december utolsó napján, ám a gondolatok és érzések zűrzavaros násztáncában őrizzük meg a jó felé billenteni tetteink mérlegének serpenyőjét.