Akár csak az egész világon (szinte) mindenhol, úgy Magyarországon is nagy jelentősége van az óév lezárásának és az újév köszöntésének. A szilveszter bulik egyaránt nagy eseménynek számítanak a kisebb településeken, a megyeszékhelyeken és persze a fővárosban is. Az új évet azonban mindenki másként köszöntötte 2019-ben is.

A 2018-as év lezárását mindenki a saját módján ünnepelte.

Voltak akik otthon, kettesben párjukkal koccintottak egy pezsgővel éjfélkor és meghallgatták a köztársasági elnök beszédét, mások házi bulit rendeztek és a barátjaikkal mulatták át magukat az új évbe, de olyanok is akadtak, akik a számos szilveszteri program egyikén vettek részt, esetleg szervezett szilveszteri wellnessen vagy utazáson léptek át a 2019-es, új esztendőbe. Azonban több hiedelem és hagyomány is létezik, amely az év utolsó, illetve az év első napjához köthető, ezeket pedig sokan még a mai napig tartják.

Ezek a legnépszerűbb szilveszteri és újévi szokások

Noha a legtöbben nem fognak válogatni, ha egy szilveszteri partin vesznek részt és a pincérekkel sem küldetik vissza az ünnepi finomságokat az étteremben, mégis, a babona úgy tartja, hogy az év utolsó napján nem szabad tyúkhúst enni, ugyanis az elkaparja a szerencsénket. A disznóhús ezért is vált tradicionális étellé ezen az ünnepi napon. A sok pénzt pedig egyértelműen az apró lencse szimbolizálja, amely a hagyomány szerint kiváltható akár babbal is.

A szilveszter pedig mit sem ér egy pezsgővel való koccintás nélkül. Bár ma már szinte mindenhol beszerezhetünk alsóbb árkategóriás termékeket is, régen csak a nemesek és a felső osztály engedhette meg, hogy egy-egy pohárral megihasson ebből az igazán különleges nedűből. Valószínűleg ugyanez a réteg találhatta ki azt a mondást is, miszerint az új évet tilos adóssággal kezdeni, mert akkor az egész évben pénzügyi gondokkal fogunk küzdeni.

Régi és új népszokások teszik izgalmasabbá a szilveszterezést

Ma már csak nevetünk rajta, de régen komolyan vették, hogy az új évet, reggel hideg vízzel való fürdéssel kell kezdeni, ami az egész évre garantálja az egészségünket. A kockázatos művelet ellenére sem szilveszter napján, sem pedig új év első napján tilos volt doktort hívni vagy meglátogatni az orvost, ugyanebből az okból. Azonban a szép ruha viselése kötelező volt. A vita kerülendő, akárcsak az egész hűtő kiürítése, maradékok elfogyasztása.

Bár takarítani és dolgozni sem szabad az új év első napján, lustálkodni és lazítani sem, hiszen ezek a hiedelem szerint testi és lelki problémákat is okoznak majd.

A szilveszterkor tett fogadalom pedig megerősíti az elhatározást és elősegíti az újévi kívánságunk megvalósulását is. Azonban ügyelnünk kell rá, hogy ne egy női vendég legyen az első, aki belép hozzánk, mivel akkor egész éves balszerencse üldöz majd bennünket. Modern korunk szilveszteri szimbólumai pedig még a mai napig fellelhetők minden szilveszteri partiban: a himnusz, a malac és a pezsgő.