Szilveszteri szokásles – különleges óévbúcsúztatás elődeink életében

»»Szilveszteri szokásles – különleges óévbúcsúztatás elődeink életében

Szilveszteri szokásles – különleges óévbúcsúztatás elődeink életében

A kultúra és hagyomány nem valamiféle „díszlomb”, amelyről csak pátosszal illik beszélni, nem csupán szép és jó, ami tankönyvek lapjain és hagyományőrző klubok, csoportok programjaiban szerepel kimagasló helyen. Ennél sokkal többről van szó, hiszen a hagyomány: eredmény, érték, őslánc, összekötőerő, híd a jelenből a múltba, esszencia, melyhez, igen, lehet(ne) nyúlni, hozzátenni, formálni és (fel)virágoztatni.

Perspektíva-váltás: az aki(k)-ről az ami-re érdemes fektetni a hangsúlyt (?)

Nemzetközileg elismert lovasíjászunk, Kassai Lajos erről summásan így szólna: „nem az őseinket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.”  Boldizsár Ildikó mesekutató ugyanakkor „hagyomány által megszentelt tudás”-ról beszél (igaz, hogy a mesék kapcsán, ám más területekre egyaránt vonatkoztatható, hisz éppoly érvényes az előbbi meglátás).

Szilveszter, az év utolsó napja, amelyet minden nép számos érdekes és ma is (többé-kevésbé) őrzött szokással tűzdelt tele, és amely szokások a téli hagyományokhoz tartoznak. Az elkövetkező néhány sorban (dióhéjban) felsorakoztatunk egynéhány csemegét a régmúlt téli tradíciói közül, hogy kóstolót kaphassunk eleink izgalommal és babonákkal telített újesztendőváró világából.

Múltnéző – szilveszteri szokásles

Szilveszter éjszakáján néhány településen szokás volt, hogy a ház ura, gazdája vizet merített a kútból, amit „aranyvíznek” neveztek, és erről a vízről (melyet éppen az óév végét, újév elejét jelölő időben húztak ki a kútból) úgy tartották, hogy bárki, aki iszik belőle, az elkövetkező év egész során makkegészséges lesz.

Hamus edény ajtóhoz dobása – hajadonon maradt lányok bánatára

Éjfél, mely határvonalként szerepel ó és új, ismert és ismeretlen között, az a napszak, amelyhez a szilveszteri szokások keretében (is) nagy hangsúlyt fektettek. Néhány falu (megszeppent?) legénye az elmúlt esztendőben hajadonon maradt lányok házához tett egy kis (előre tervezett, szervezett) kitérőt, melyre a meglátogatott hajadonok nem biztos, hogy örömittas mosollyal reagáltak. Ez a vizitáció abban nyilvánult meg, hogy a fiuk ezen házak ajtójához (ahol az akkoriban „vénlánynak” nevezett fiatal nők tartózkodtak) egy cserépedényt dobtak kéretlenül, melynek tartalma nem volt más, mint: hamu.

Hamu és edény – mi letűnt s mi remény?

A hamu a szimbólumrendszerben főként a gyász jelképeként ismeretes (ekként le/elválaszthatatlan a haláltól). A legények valószínűleg a férjhez menés „füstbe ment tervét” (mintegy) „gyászolták”, ám a hamu (lásd a saját hamvából új életre kelő főnix esetében példa gyanánt) egyben a feltámadás reményét is magában hordozza. Ez egyfajta „elment a szekér, de jön/jöhet egy másik” szerű jelzésként is értelmezhető az ifjú hamusedénydobáló férfiak részéről. Az edény jelenléte női (anyaméh)szimbólum, a befogadás és a termékenység jelképeként egyaránt ismeretes (a férjhezmenés és anyává válás lehetősége ez évben „elporladt”, de még mindig van remény, hiszen ki tudja mit hoz az új esztendő…)

(folytatás)

2018-11-30T15:12:07+00:00Blog|