Szilveszteri mulatság – ráhangolódás – játék a szavakkal: erdőrejtőzés és szóleplezés (II.)

»»Szilveszteri mulatság – ráhangolódás – játék a szavakkal: erdőrejtőzés és szóleplezés (II.)

Szilveszteri mulatság – ráhangolódás – játék a szavakkal: erdőrejtőzés és szóleplezés (II.)

Milyen az erdő (amellett, hogy szép és zöld), ha szilveszteri, ugyanakkor szójáték tárgya? 

Már amikor kisgyerekként édesanyánk, nagymamánk vagy a ránk felügyelő dadus meséit hallgattuk ragyogó és kíváncsi tekintettel csüngve a hallottakon, felfigyelhettünk arra, hogy az erdő milyen gyakran szerepel a történetekben.

Szilveszter napjára hangolódva, a konyha ünnepi illatait magunkba szívva, valamint a ház örömteli várakozásba öltözött atmoszférájával körüllengve vértezzük fel magunkat egy kis vidám, unaloműző, elmetornáztató, kedvcsináló játékra és nézzük tovább: hogyan fest a szilveszter a górcsőnk alatt.

Nagyapó és/vagy nagyanyó meséinek erdői telve voltak varázslattal, titkokkal és rejtélyekkel

A történetekből mindig/sűrű gyakorisággal elő-előbukkant egy-egy figura/szereplő, aki éppen nem tartózkodott otthon, midőn valaki kereste, mert éppen az erdőbe ment fát gyűjteni. Ha már bent volt az erdő enigmatikus légkörű belsejében, akkor szinte biztosan találkozott egy banyával, vagy egy öregasszonnyal, a találkozást megelőző pillanatban pedig megakadt a szeme egy putriban, viskóban, esetleg egy elvarázsolt kastélyban. A bűvös „hétmérföldes sűrű erdőt” meglehet tündérek lakták, vagy „erdő közepében táncoló boszorkányok”. Szó, mi szó, az erdőben mindig történik valami, ám nem amolyan secc-pecc szürke hétköznapokba gabalyodott elenyésző dolog, hanem valami katartikus, valami sorsfordító (főként, ha az ördöggel találkozik a szereplő, túljár az eszén és kincsre lel…)

Igen, igen, de mi köze van a szilveszternek az erdőhöz?

Az előző rész olvasói már tudják, hogy a szilveszter szó latinul erdőt, vagy erdőben lakó/élő férfit jelent. Ha továbbvisszük a szóperdítés Ariadné fonalát a szólabirintusban, akkor szembeötlik valami, éspedig éppen a szó végén: szilvesztER. A szóvégi –ER ugyanis sokatmondó lehet, ha mélyebb értelmek kincsvadászok szemébe/fülébe akad. Az –ER könnyen alakot válthat, és -ÉL, -ÉR esetleg -ÉJ alakban tér vissza, ám mindenképpen magán hordozza „őseredete” nyomait (ez lehet a szó kódja, DNS-e).

Mi születhet ezekből a (szó)lehetőségmagokból a szilveszter vonatkozásában?

ER/ÉR vonatkozásában beszélhetünk valaminek az eredetéről (nyelvünkben a folyónak is van ere, vagyis kiindulási pontja), a véredények „csatornájáról” az erekről, a folyómederről (med-er), mely tároló, teknő szereppel bír, sőt a föld alatt vonuló, meghúzódó bányászvonalakat is érnek nevezik.

Az erdőnek nem csupán fényes, zöld, napos, madárcsicsergős oldala van, hanem rendelkezik egy mélyebb, ködbeburkoltabb aspektussal is. Az erdő az emberiség egyik alap/ősszimbóluma, mely a lelket jelképezi, ugyanakkor azt a paradox-helyet ahol a lélek mintegy megmerítkezik „az ismeretlenség veszélyeiben” (beavatódik valamibe).

A tiTOK csupán addig marad elfedve, amíg ki nem bontjuk rejtekéből. A rejtÉLY/(éj) is csak addig őrzi talányköpönyegét, míg „fény (nem) derül az igazságra.”

Az erdő titokzatos, spirituális, kozmikus, ősi múltba nyúló gyökerekkel rendelkezik. A „sűrű” jelzővel ellátott erdő pedig nem kevesebbet jelképez, mint „az állandó életfolyamot” (a Mahábharáta „emberélet erdejéről” beszél).

Szilveszter(éjjel) mint évzáró, újesztendőbe avató titokzatos határ-szimbólum

Ennél a pontnál már kissé világosabbá válik, hogy vajon miért éppen a „szilveszter” (erdő jelentésű) néven ismerjük ma az évzáró napot. Az ember az erdőbe (most az év utolsó napjához) érkezve érzi, hogy kissé összezavarodhat. Érzelmei finom-vegyesen tartalmaznak mindenfélét, az emóciópalettáról válogatás nélkül, olykor rapszodikusan szórják maguk köré az éppen felbukkanó példányokat.

Napjaink egyik írójának, Adam Fouldsnak, az ide kapcsolódó meglátása igen elgondolkodtató lehet sokunk számára: „Az erdő önmagába hal, növekszik, miközben a formák elenyésznek, felfalatnak, újból meghosszabbodnak,”épp ahogyan az ember is fordulópontjaihoz, váltószakaszaihoz, életbeni fejlődéslépcsőfokaihoz érve kicsit „önmagába hal”, hiszen már régi énjét feladni kész (eltemette?), már nem az, aki volt, több…

Szilveszterkor, még pezsgőbontás előtt, az új esztendő ajtón való kopogtatását megelőzően szánjunk egy kis időt a játékkal kevert töprengésre és nyissunk egy jobb, szebb eljövendő tizenkéthónap felé.

2018-11-30T14:58:14+00:00Blog|